ELBÚCSUZOM

A történetem végére értem. Több csatát megnyertem, de az utolsót elveszítettem.


Sajnos nem lettem jobban, vagyis volt néhány óra az első infuzió után, amikor kicsit jobban éreztem magam. Rohamom nem volt több, talán azért, mert Gazdik nagyon figyeltek arra, hogy pihenjek.
Szerda este, ujra nagyon rosszul éreztem magam, nem tudtam aludni és nagyon nehezen kaptam levegőt. Csütörtök reggel ujra bementünk a Doktor nénimhez, aki soron kívül ellátott engem. Sajnos a mellkasom tele volt folyadékkal, amit le kellett csapolni és azt mondták ettől valószínüleg sokkal jobban fogom érezni magam és tudok végre rendesen levegőt venni és aludni.
Az igazság az, hogy azt hiszem már nem akartam semmi mást csak aludni, nem akartam jobban lenni, csak azt akartam hogy legyen már vége... Már Gazdiktól is elhuztam magam. Sajnos nem lettem jobban , estére ujra nehezen kaptam levegőt. Hogy pontosan mi okozta ezt az egészet, azt sajnos nem tudom. Megvártam mig Gazdik elalszanak, éjjel 2ig simogatták a buksimat. Amikor mindenki elaludt, én is elaludtam, örökre.......

Nagyon köszönöm Szendi Eszter Doktor nénimnek, azt a boldog 8 hónapot, amit még adott nekem. Nála és az kollégáinál kedvesebb, hozzáértőbb orvosokkal, asszisztensekkel
még sohasem találkoztam.

Boldog kutyalány voltam, ne szomorkodjatok utánam. Várlak benneteket a Híd másik oldalán, mert hiszem hogy egyszer ujra, mindannyian együtt leszünk.....